2018.11.30.

Ahoj!

Kezdjük az egyszerűbbel. Vé találkozott Ví-vel. Ilyenkor érződik a hiány-deficit az ölelésben. És valahogy ez nem egy feltölthető dolog. Amit kaptál, az abban a pillanatban ér, nem lehet haza vinni.

Vé felesége beteg, kell neki segíteni, de a “szag” egy kicsit már megváltozott. (Ez a Dzsakudzi mindig felborítja a levegő mozgását, a felső testek láthatók, a buborékok alatt más világ születik.)

Itt, új gondolat. Elbűvölő, ahogy Vé kolléganői érdeklődnek (kíváncsi is, hogy hétfőn hogyan néznek Vé szemébe, mivel ők ismerik e szappanoperát, …ami épp’ Vé élete) az eseményekről. Vé néha úgy érzi ez itt egy nyitott könyv. Pont úgy, ahogy az is. Természetesen nincs titok, ha valaki kérdez, arra válaszolni kell.

De adjátok meg neki a lehetőséget, hogy a szavakat tovább fűzve, elmondja, mennyire fontos neki a kollégái jelenléte az életében. Ez nem egy rágóízű gondolat, a főnöke (barátja) a legjobb időben meglátogatta, a kolléganői időben kérdezték. Mindenki időben, mert van Vé életében egy “nyitott könyv”, amit jó lenne becsukva hagyni. Hiába az élet kegyetlen.

…de zárjuk le a mai napot azzal, hogy búcsúzzunk és egyben üdvözöljünk. Adjunk helyet a jelennek, múltnak és jövőnek. És az előbbieket okosan kell szétosztani a lelkünkben élők között.

Csak azon (önző) gondolat miatt, hogy saját magunk nyugodtan tudjunk a mai napon aludni.