2019.01.08

Vé igazából szereti, mikor lóg egy végzet peremén.

De ma félre hallott valamit és azóta ezen nevet: Ki tudja azt helyzetet elképzelni, mikor egy nő évekkel később jön reá, hogy akit nevel az nem az Ő gyereke? Ugye ez egy kicsit tabu?

-De végre beszélt a Kis Tésztájával, Ő az aki le tudja hűteni. Várta, remélte, ki volt rá élezve. Aludt, de mikor megzizzent a telefon, rögtön tudta, Ő az, a többit meg sem nézte. Egyet tud tanácsolni a Tésztájának, figyeljen oda arra, mit mond Vé, ő már megjárta a lelkek poklát, most tér vissza (így, vagy úgy). A tanács: az állatnak utat kell engedni, ha nem akarod megölni. A sarokból nem lehet hátrálni, el kell engedni valamerre és boldog lesz.

A jövő érdekli,  látja az utakat, reméli marad a régiben. Ha új kell, akkor sem égeti fel a világot és látja a jövőt. Kérdés, lesz-e aki megvárja, mert Vé kissé későn érő fajta.

Most fürdeni fog, a víz el van zárva és kenyeret enni, a többi holnap kiderül. Továbbá felírja a Kis Tészta számát, nem tudja, mi lesz holnap.

Vé eddig mindig fizetett, még akkor is, amikor ebbe a pokolba bejutott (azt is ő fizette), nem tudja mennyi idő alatt, de becsukja ezt a poklot és onnantól más fog fizetni. A tervek megszülettek. ..és mi is van azzal túrós tésztával? 🙂

Végére még egy tanács/vélemény: a király dolga a hadsereget össze állítani, hadtápot rendezni, a hadvezér dolga a háborút megnyerni… a hadvezérnek sem előtte, sem utána nincs dolga, olyankor pihen. Úgy, ahogy Ő akar. A sereg nem a királyt szereti (bármennyire is fáj), hanem a hadvezér mögött menetel, ezért fárad el két háború közt,mert  Ő cipeli a lelküket.