2012.10.31 Esti vallomás

ESTI VALLOMÁS

Messze vagyunk egymástól,
s te hiányzol nekem nagyon.
Hűségem jelként viselem,
terhét magamon hagyom.

Körül nézek.
Zaj, rozsda gépek.
Tömegek indulnak a magosba,
hunyorgok, építő fények—
és munkába bújt emberek
kuporognak-
igen emberek- bár alig látni,
hogy itt-ott egy érzés
megremeg.

Ez az én világom és
nem értem e gépezetnek mi köze hozzád?
Mindenbe bele látlak,
súlyok és kis csavarok dalodat zsongják,
összetartják életünk könnyű lapjait
(és görnyedve vigyázok rájuk)
had harsogják hangoknak hangjait.

Este előveszem göröngy lelkemet,
hogy simogassam, adjak neki madárlátta reményt-
ide sem hederít, a szépet mutatja,
csak rád figyel szegény.
Szegény—
Látod a trófeád ő, a tiéd,
Ha akarod
egy kis tűvel kebledre szúrhatod!
2012.10.31